A testtömegindex (BMI) egy durva, de hasznos mérőszáma annak, hogy valaki milyen nehéz a súlyához képest. Ez a kilogrammban kifejezett testsúlyod és a méterben kifejezett magasságod négyzetének hányadosából áll. Az iránymutatások szerint a 18,5 és 25 közötti BMI a legtöbb ember számára egészséges. Túlsúlyosnak minősül, ha a BMI 25-30, és elhízottnak, ha 30 fölött van. Azt gondolhatná, hogy a legegészségesebb BMI meghatározása egyszerű. Veszünk egy nagy, reprezentatív mintát az emberekből, és BMI-jük alapján csoportokba soroljuk őket. Ezután minden csoportban megmérjük az átlagos egészség valamilyen szempontját, például az átlagos élettartamot. Ha ezt a megközelítést alkalmazzuk, amelyet megfigyelt asszociációnak fogok nevezni, azt találjuk, hogy a látszólag ideális BMI valamivel 25 felett van. A túlsúlyosnak minősített emberek valójában átlagosan valamivel tovább élnek, mint azok, akiknek a BMI-je az ajánlott tartományban van. Ez számos sajtócikket váltott ki, amelyekben azt tanácsolták az embereknek, hogy ne aggódjanak a túlsúly miatt, és egyesek azzal vádolták a tudósokat, hogy szándékosan félrevezetik a közvéleményt. De az ügy ennél egy kicsit bonyolultabb.

Amikor tanácsot adunk az embereknek, hogy mi az egészséges BMI, akkor a BMI-nek az egészségre gyakorolt ok-okozati hatása számít. Az oksági hatás azt mondja meg, hogy a BMI változása változást hoz-e az egészségben. A BMI oksági hatása nem feltétlenül ugyanaz, mint a BMI és az egészség közötti megfigyelt összefüggés. Más szóval a korreláció nem (feltétlenül) ok-okozati összefüggés. Ennek oka egy olyan folyamat, amelyet a statisztikusok “confounding”-nak neveznek. Például a BMI és a halálozás közötti összefüggést összezavarhatja a dohányzás. A dohányzás a BMI csökkenését okozza (az étvágy elnyomása révén). Sok dohányos korai halálát is okozza. Az eredmény az, hogy sok vékonyabb ember hal meg fiatalon; nem azért, mert vékonyabbak, hanem mert dohányoznak. A zavaró tényezők másik fontos forrása a betegség korai szakasza; ezt néha fordított ok-okozati összefüggésnek nevezik. Számos betegség okozhat fogyást, még a korai, nem diagnosztizált stádiumban is. Ugyanezek a betegségek idővel hozzájárulhatnak egy személy halálához. Ezek az emberek nem azért halnak meg, mert soványak; azért soványak, mert olyan betegségben szenvednek, amely végül megöli őket. Ha úgy értelmezzük a BMI és a halálozás között megfigyelt összefüggést, mintha az ok-okozati hatás lenne, akkor hamis képet kapunk a legegészségesebb BMI-ről. Az oksági hatás és a megfigyelt összefüggés szétválasztása nem egyszerű feladat.”

Nincs egyetlen olyan statisztikai módszer sem, amellyel teljesen ki lehetne küszöbölni a zavaró hatásokat, és így torzítatlan, pontos becslést kapnánk a BMI túlélésre gyakorolt oksági hatásáról. A legelterjedtebb megközelítés a potenciális zavaró tényezők mérése és figyelembevétele az úgynevezett statisztikai kiigazítás során. Ez a módszer azonban csak annyira jó, mint a zavaró tényező mérése. Sok zavaró tényezőt rosszul mérnek, vagy nem is gondolnak rá. Korlátozhatjuk az elemzett személyeket úgy, hogy a feltételezett zavaró tényezők tekintetében mind hasonlóak legyenek – például csak látszólag egészséges nemdohányzókat elemezhetünk. De akkor a vizsgálati mintánk már nem reprezentálja megfelelően a populációt, és ki tudja, milyen zavaró tényezők maradhatnak? A fordított ok-okozati összefüggés problémájának csökkentése érdekében kizárhatjuk azokat a haláleseteket, amelyek röviddel a BMI-mérés után következnek be. De egy személy évekkel az esetleges halála előtt is fogyhat betegség miatt; meddig mehetünk vissza? Egy másik statisztikai módszer az, hogy az elemzésben a BMI helyett a BMI helyett valami olyasmit használunk, ami az adott személy BMI-jéhez kapcsolódik, de nem befolyásolják a zavaró tényezők. Ilyen például az utódaik BMI-je (ami még mindig némileg összefügg a zavaró tényezőkkel) vagy a BMI-t befolyásoló gén (ami csak nagyon pontatlan bizonyítékot szolgáltat).

Az egyszerű megfigyelt összefüggés mindegyik alternatívájának megvannak a maga egyedi korlátai és torzításai. Ha azonban összehasonlítjuk őket a megfigyelt asszociációval, az az érdekes, hogy mindegyik ugyanarra a következtetésre mutat. A túlsúly okozati hatása károsabb, mint amit a megfigyelt összefüggés sugall, az alacsony BMI okozati hatása pedig kevésbé káros. Ennek a “háromszögelési” megközelítésnek az összesített bizonyítékai azt sugallják, hogy a 18,5-25 közötti ajánlott BMI-tartomány nagyjából helyes, és hogy a túlsúly nem tesz jót az embernek. Óvakodnunk kell attól, hogy túl nagy bizalmat szavazzunk az egyszerű megfigyelt összefüggéseknek, bármennyire is szeretnénk hinni bennük.

Featured image credit: Weight by TeroVesalainen. CC0 public domain via .