A kutya DNS-ének vizsgálata kimutatta, hogy az állatvilágban a “legjobb barátunk” egyben a legősibb társunk is lehet.
Az elemzésből kiderült, hogy a kutyák háziasítása 11 000 évre, az utolsó jégkorszak végére vezethető vissza.
Ez megerősíti, hogy a kutyákat minden más ismert faj előtt háziasították.
Kutyás társaink ebben az időben már széles körben elterjedtek az északi féltekén, és már öt különböző típusra oszlottak.
Az európai kutyák gyarmati korszakban történt elterjedése ellenére ezeknek az ősi őshonos fajtáknak a nyomai ma is fennmaradtak Amerikában, Ázsiában, Afrikában és Óceániában.
A kutatás kitölti a közeli állattársaink természetrajzának néhány hézagát.
Dr Pontus Skoglund, a tanulmány társszerzője és a londoni Crick Intézet ősi genomikai laboratóriumának csoportvezetője a BBC Newsnak nyilatkozva: “A kutyák tényleg egyedülállóak abban a tekintetben, hogy ha belegondolunk, hogy amikor még minden ember vadászó-gyűjtögető volt, akkor háziasítottak egy valójában vad ragadozót – a farkasok a világ sok részén elég ijesztőek.
“A kérdés, hogy miért tették ezt az emberek? Hogyan jött ez létre? Ez az, ami minket végső soron érdekel.”
- DNS nyom arra, hogyan váltak a kutyák a barátainkká
- DNS-vizsgálat fényt derít a kutyák méretére
- “Séták” a kutyák genomján keresztül
- A kutyagenom fellendíti a rákkutatást
A kutyák genetikai mintái bizonyos mértékig tükrözik az emberekét, mivel az emberek magukkal vitték állati társaikat, amikor költöztek. De voltak fontos különbségek is.
A korai európai kutyák például kezdetben sokfélék voltak, úgy tűnt, hogy két nagyon különböző populációból származnak, az egyik a közel-keleti kutyákkal, a másik a szibériai kutyákkal rokon.
De valamikor, talán a bronzkor kezdete után, egyetlen kutyavonal terjedt el széles körben, és felváltotta az összes többi kutyapopulációt a kontinensen. Ennek a mintázatnak nincs megfelelője az európai emberek genetikai mintázatában.
Anders Bergström, a kutatás vezető szerzője és a Crick posztdoktori kutatója elmondta: “Ha visszatekintünk több mint négy-ötezer évvel ezelőttre, láthatjuk, hogy Európa nagyon változatos volt, ami a kutyákat illeti. Bár a ma látható európai kutyák rendkívül sokféle alakúak és formájúak, genetikailag az egykori sokféleségnek csak egy nagyon szűk részhalmazából származnak.”
Egy nemzetközi kutatócsoport 27 különböző régészeti kultúrához kapcsolódó ősi kutyamaradvány teljes genomját (a biológiai sejtek sejtmagjában található DNS teljes komplementerét) elemezte. Ezeket összehasonlították egymással és a modern kutyákkal.
Az eredményekből kiderült, hogy az olyan fajták, mint a Rhodesian Ridgeback Dél-Afrikában, a Chihuahua és a Xoloitzcuintli Mexikóban, genetikai nyomokat őriznek a régió ősi őshonos kutyáiról.
A kelet-ázsiai kutyák eredete összetett. Úgy tűnik, hogy a kínai fajták egy része olyan állatoktól származik, mint az ausztrál dingó és az új-guineai éneklő kutya, a többi pedig Európából és az orosz sztyeppéről származó kutyákból.
Az új-guineai éneklő kutya nevét dallamos üvöltése miatt kapta, amelyet a hangmagasság kezdetben történő éles emelkedése jellemez.
Greger Larson, az Oxfordi Egyetem társszerzője elmondta: “A kutyák a legrégebbi és legközelebbi állati partnereink. Az ősi kutyák DNS-ének felhasználása megmutatja, milyen messzire nyúlik vissza közös történelmünk, és végső soron segít megérteni, mikor és hol kezdődött ez a mély kapcsolat.”
A kutyák feltehetően a farkasokból fejlődtek ki, amelyek az emberi táborokba merészkedtek, talán élelem után szimatolva. Ahogy megszelídültek, azután vadászkísérőként vagy őrként szolgálhatták az embereket.
Az eredmények arra utalnak, hogy minden kutya egyetlen kihalt farkaspopulációból származik – vagy talán néhány nagyon közeli rokonból. Ha a világon több háziasítási esemény is történt, akkor ezek a többi vonal nem sok DNS-sel járult hozzá a későbbi kutyákhoz.
Dr. Skoglund szerint nem világos, hogy mikor és hol történt a kezdeti háziasítás. “A kutyák története annyira dinamikus volt, hogy nem igazán lehet arra számítani, hogy ez még mindig ott van, hogy könnyen kiolvasható legyen a DNS-ükből. Tényleg nem tudjuk – ez a lenyűgöző ebben a dologban.”
Sok állat, például a macskák, valószínűleg akkor váltak a háziállatainkká, amikor az emberek letelepedtek a földművelésre valamivel több mint 6000 évvel ezelőtt. A macskák valószínűleg hasznosak voltak a kártevők, például az egerek megfékezésére, amelyeket a sűrű településeken keletkező hulladék vonzott. Ez a mezőgazdaság bölcsőjébe, például a Közel-Keletre helyezi háziasításukat.
“A kutyák esetében szinte bárhol lehetett: a hideg Szibériában, a meleg Közel-Keleten, Délkelet-Ázsiában. Ezek mind lehetőségek a fejemben” – magyarázta Pontus Skoglund.
Az eredményeket a Science című folyóiratban tették közzé.
Kövesse Pault a Twitteren.