Jógaoktatói és kutatói munkám része, hogy órákat vezetek különböző New York-i ügyvédi irodákban, vállalatoknál és iskolákban. Nemrégiben, egy rövid jógagyakorlat végén, egy vállalati környezetben, egy úriember hangosan felnevetett, amikor összetettük a kezünket és meghajoltunk.
“Namaste?” – kérdezte. “Ez most komoly? Azt hittem, ez egy brooklyni jógastúdiós dolog.”
Ez az ember történetesen fehér volt, és bár láttam rajta, hogy nem akart megbántani, mégis megtette. Ahogy indiai amerikaiként már számtalanszor megtettem, megkerültem a sértettséget, hogy válaszoljak a kérdésére. “Nem, nem egy brooklyni jóga dolog” – mondtam. “Ez indiai.”
A válasza kibelezett: “A jóga indiai?”
Ez a férfi kijelentését nem azért vádoltam, mert bunkó volt, vagy mert bunkó akart lenni, hanem azért, mert anélkül, hogy észrevette volna, leleplezte, hogyan forgalmazzák gyakran a jógát ebben az országban – és közben kisajátítják.”
- A jóga gyökerei – akárcsak az enyém – Indiában vannak.
- A kulturális kisajátítás sajnos sokat tett azért, hogy elhomályosítsa a jóga valódi eredetét.
- A legártalmasabb talán az, ahogyan a jóga ászanát – a jógában a fizikai testtartást – teljes egészében kisajátította a fitneszipar és a mainstream média.
- Még azokban a közösségekben is, amelyek értékelik a jóga spirituális aspektusát, a kisajátítás néha elismerésbe és nem szándékos megbántásba burkolózik.
- A jóga kisajátításának elkerülése érdekében a legjobb, amit a tanárok és a gyakorlók tehetnek, hogy megismerik a gyakorlatuk történetét, és kérdéseket tesznek fel, hogy megalapozott, nem sértő döntéseket hozzanak.
A jóga gyökerei – akárcsak az enyém – Indiában vannak.
A jóga a becslések szerint legalább 2500 éves, és az Indus-völgyi civilizációból ered. De ha rákeresünk a jógára a Google-ban, megnézzük a jógamagazinok címlapjait, vagy végigpörgetjük a jógával kapcsolatos hashtageket, gyakran nem látunk indiai embert. Legtöbbször fehér, hajlékony nőket látunk, akik drága sztreccsnadrágban, strandokon vagy elegáns edzőtermekben gyakorolják a testtartásokat – minél megerőltetőbbek, annál jobb.
Floridában nőttem fel első generációs indián-amerikaiként, és úgy neveltek, hogy jógázzak, de soha nem kellett megizzadni, és nem volt szükség különleges öltözékre vagy felszerelésre. A családom előadásokon és gyakorlatokon keresztül tanulta a jógát, de leginkább be volt ágyazva – igazából elrejtve – mindenbe, amit csináltunk. Ez azért van, mert az igazi jóga nem csak egy edzés. A jógának, ami szanszkritul “egyesülést” jelent, sokféle formája van. De klasszikusan egy ősi indiai filozófia, amely a tudatos élet nyolc végtagú megközelítését hirdeti.
Amikor fiatal voltam, a jógagyakorlatom nevetség tárgya volt. Egyszer a szüleim egy guruval jógaelőadást tartottak a házunkban, aminek hatására indiai nők száriban, férjükkel és gyerekeikkel együtt jöttek le a folyosónkon és a házunkba. Az “om” kántálás visszhangzott a nyitott ablakokon keresztül. A fiúk a háztömbömben a hét hátralévő részében könyörtelenül gúnyolódtak rajtam. A gyerekek a szüleim indiai akcentusa, a nevem, az indiai ruháim, a bőröm színe, a kurkuma az ételben és a “pont” (bindi) a homlokunkon miatt is cikiztek.
Nőttem zavarba, hogy a szüleimmel nyilvánosan másképp beszéljek, mint angolul. Arra kondicionálódtam, hogy a kultúrámat és a benne lévő filozófiákat alsóbbrendűnek tekintsem. Hogy beolvadjak a mainstream amerikai kultúrába, a templomba menet a táskámba rejtettem egy pólót és egy farmert, hogy rögtön átöltözhessek.
Egy évvel később, korai felnőttkoromban rendszeres jógagyakorlatot végeztem, mint a szorongásom és a létállapotom kezelésének módját. Nemcsak a lelki szokásaimat és az egészségemet alakította át, hanem büszkévé tett, hogy indiai vagyok. És most a jógafilozófiát – a kultúrám részét! – oly sokan értékelték az Egyesült Államokban. Az “om” hangja az óra végén könnyekre fakasztott. Olyan sokáig megfosztottam magam saját örökségemnek ettől a mély aspektusától. A jógához való visszatérés visszahozott önmagam egy olyan részéhez, amelyet sokáig elhanyagoltam.”
Az évek során megszerettem és tiszteltem a jógát gyakorló tanáraimat és barátaimat, akik közül sokan nem indiánok és sokan közülük. Örülök, hogy az emberek gyógyulást és spirituális szabadságot találnak valamiben, ami az én kulturális gyökereimből származik. De még mindig neheztelek amiatt, hogy szégyenérzetet keltettek bennem a kultúrám miatt, beleértve a jógagyakorlatomat is, és ma már gyakran elbűvölőnek, divatosnak tekintik, és gyakran elváltak a valódi jelentésétől.”
A kulturális kisajátítás sajnos sokat tett azért, hogy elhomályosítsa a jóga valódi eredetét.
Bár gyakran úgy tűnik, hogy az Egyesült Államokban új keletű tendencia, a jóga valójában az 1920-as években jelent meg ebben az országban, amikor Paramahansa Yogananda elhozta a gyakorlatot az államokba, mint az önmegvalósításhoz vezető utat bárki és bármi számára. Sajnos a kulturális kisajátítás miatt, különösen az elmúlt évtizedben, a “jóga” nyugati kultúrája gyakran kirekesztőnek tűnik számomra, és biztos vagyok benne, hogy sok régóta gyakorló minden fajból.
A jógát, amely gyakorlat nagyrészt az önismereten, az önszereteten és az anyagi kötöttségektől való megszabaduláson alapul, ma már többnyire elegáns sportruházatban ábrázolják, és a fehér lakosság felé spirituálisan és fizikailag elit tevékenységként pörgetik. Nem azt mondom, hogy a jóga csak indiánoknak való, nem fehér nőknek való, vagy hogy soha nem szabadna edzésnek lennie. A jóga mindenkinek szól, nem számít, hogy nézel ki. De a jóga sokkal több is, mint egy divatos fizikai gyakorlat. Mégis a jóga körüli marketing nagy része igazságtalanul előnyben részesíti és elbűvöli ezeket az összetevőket, olyannyira, hogy az egész gyakorlatot gyakran félreértik.
A kulturális kisajátítás az, amikor a kultúrák közötti kölcsönzés és megosztás kizsákmányolássá válik. Ez egy kulturális gyakorlatból való kiválogatás, ami menőnek tűnik, anélkül, hogy megismernénk és elismernénk annak összetett történetét. A jógában a kulturális kisajátítás sok szinten történik, a sok nagy márkától és médiától kapott üzenetektől kezdve a pólókra nyomtatott szanszkrit mantrákig.
A jóga kulturális kisajátításának számos formája finom; magában foglalja egy kulturális gyakorlat tudatos elbűvölését, de azt ártalmatlannak és szórakoztatónak racionalizálja. Egy barátom nemrég mesélt egy élményéről, amit egy jógastúdióban élt át, ahol a tanár az óra végén csillámporral szórta meg a diákokat, hogy hasonlítson az akshathára, a hinduizmusban a színes rizs vallásos áldására. Bár a jógának és a hinduizmusnak lehetnek közös elemei, nem egy és ugyanaz. Ez talán jóindulatúnak tűnhet, de ez olyan lenne, mintha chipset és szőlőlét kínálnánk, mintha megáldott kenyér és bor lenne, ami szikrázóan egyértelmű tiszteletlen és irreleváns.
Sokan vannak, akik azt állítják, hogy a kulturális kisajátítás a nem fehér emberek értelmetlen nyafogása. Amit ezek az állítások nem hajlandók felismerni, az az, hogy sok nem fehér kultúra még mindig töredezett vagy javítgatja magát, és folyamatos előítéletekkel néz szembe a jelenben. A kulturális kisajátítás mint probléma elutasítása azt is elveti, hogy sok közösséget, gyakran nem fehéreket, történelmileg elnyomtak, gyarmatosítottak, és kultúrájukat a profit érdekében kifosztották.
A legártalmasabb talán az, ahogyan a jóga ászanát – a jógában a fizikai testtartást – teljes egészében kisajátította a fitneszipar és a mainstream média.
A jóga szútrák (klasszikus szövegek) szerint a jóga ászana csak egy a jóga nyolc végtagja közül. Sajnos mára olyannyira megdicsőült, hogy a jóga definícióját is kisajátították. Az a jóga, amelyet indiai neveltetésemből ismertem – a mindennapi tapasztalatokba ágyazott spirituális filozófia – már nem tekinthető jógának. A jóga többi végtagjának gyakorlatait – mint például a test, az elme és a beszéd megtisztítása, az emberi impulzusok irányítása, a légzés gyakorlása a belső életerő irányítására, a kollektív emberiség támogatása és a mentális gyakorlatok a meditáción keresztül – gyakran félreteszik vagy elfelejtik a modern gyakorlatok számos formájában.
Ennek az eltolódásnak az egyik oka, hogy amikor az emberek belépnek egy jógaórára, általában edzésre számítanak. A pumpáló zene, miközben a vinyasa vagy “power” flow-ban mozognak, szórakoztató, de ez inkább kardió a gumiszőnyegen, mint a jóga spirituális gyakorlata. A csendben végzett ászanák unalmasnak tűnhetnek – sőt, ijesztőnek és kényelmetleneknek. De ez az a hely, ahol az önismeretnek és az átalakulásnak helye van.
A csend meztelenségét hangos zenével és intenzív gyakorlással kitölteni nem baj, ha ezt szereted, csak ez nem jóga. Jóga tanterveket tervezek a Massachusetts General Hospitalban, amely a Harvard Medical Schoolhoz tartozik, és az egyik elsődleges szempont, amiben a jóga különbözik a rendszeres testmozgástól, mint például a tánc, az aerobic és a futás – amelyek mind hasznosak -, az az, hogy nem csak a fizikai mozgás, vagy akár a szellemi éleslátás, ami a fitneszcélok eléréséhez szükséges. A jóga ugyanúgy szól a spiritualitásról, mint az elme és a test formálásáról.”
Még azokban a közösségekben is, amelyek értékelik a jóga spirituális aspektusát, a kisajátítás néha elismerésbe és nem szándékos megbántásba burkolózik.
Megértem, hogy a kulturális kisajátítás miért lehet zavaró, különösen akkor, ha az embernek nem áll szándékában megbántani. Sok esetben a tanulók és tanárok valószínűleg nincsenek is tisztában azzal, hogy bizonyos szavak és cselekedetek hogyan csorbíthatják a jóga vallási vagy spirituális jelentőségét.
A mala gyöngyök átlagos vásárlója talán nincs tisztában a gyöngyök számai mögött rejlő spirituális jelentéssel – 18, 27, 54, 108 -, amelyeket a kilences szám körüli ritmikus elmélkedés fejlesztésére terveztek. Ez a kapcsolat a gyöngyöket inkább egy rózsafüzérhez teszi hasonlóvá, mint egy látható ékszerhez.
Egy másik gyakori példa, amikor hindu istenségek, például Ganesha vagy Lakshmi szobrát látom akciósan egy butikban, egy jógaterem elején, vagy egy jógafelsőre nyomtatva. Egyszerre melegséggel tölt el, hogy Indiát ilyen élénken elfogadják, ugyanakkor kényelmetlenül is érzem magam. A családomban és India-szerte milliók általánosan elterjedt gyakorlata szerint ezek az istenségek szentek. A jelenlétükben a tisztelet jeléül leveszik a cipőt. Általában templomokban vagy oltárokban tartják őket. Nem veszed ki őket a kiárusítós kukából, vagy nem viseled a testedre izzadva, és semmiképpen nem irányítod feléjük a lábadat a Corpse pózban. Biztos vagyok benne, hogy bármelyik faj tanítói, akik szorgalmasan tanultak India különböző ashramjaiban (kolostoraiban) vagy indiai guruknál, egyetértenének ezzel.
Ha valaki ezeket az istenségeket egy stúdióban vagy boltban tartja, remélem, hogy megérti a spirituális jelentőségüket. A hinduk számára ezek az istenségek nem csupán kulturális szimbólumok vagy mítoszok. Ők Isten.”
A jóga kisajátításának elkerülése érdekében a legjobb, amit a tanárok és a gyakorlók tehetnek, hogy megismerik a gyakorlatuk történetét, és kérdéseket tesznek fel, hogy megalapozott, nem sértő döntéseket hozzanak.
A kisajátítás problémájának kezelése olyan tanulmányokat igényel, amelyek, mint maga a jógagyakorlás, folyamatosak. Ha a tanárod egy szanszkrit mantrát vezet be neked, érdeklődj a jelentése, kiejtése és története felől. Amikor jógaruházatot választasz, gondold végig, mit képviselnek az istenségek vagy a nyomtatott szimbólumok. Ha órákat szentelsz egy inverzió tökéletesítésére a fizikai gyakorlatodban, próbáld meg ennek az időnek a töredékét egy jógaszöveg felfedezésével tölteni.
Megpróbálom a magam részét tenni azzal, hogy hangot adok a nézőpontomnak barátaimmal, tanítványaimmal és az írásaimban. Egyesek azt mondják, hogy a “jóga trend” végül feloldódhat, mint minden más hóbort. Ha így is lesz, biztos vagyok benne, hogy a jóga felszíne alatt rejlő időtlen spirituális elvek megmaradnak mindazok számára, akik úgy döntenek, hogy keresik őket.”
Rina Deshpande RYT-500 minősítésű jógatanár, kutató és író New Yorkban él. Jógagyakorlatát 2004-ben kezdte, és a Harvard Mind, Brain, and Education programjában szerzett mesterdiplomát. Folytatja a jóga és a mindfulness kutatási és oktatási tantervek tervezését a Massachusetts General Hospital, a tengerészgyalogság, preK-12 iskolák és mások számára. Olvassa Rina figyelmes, szeszélyes illusztrált verseit @RinaThePoet a Facebookon és az Instagramon, és látogasson el weboldalára, a Rinadeshpande.com-ra.
Kapcsolódó:
- Csak 45 percbe telt, mire túltettem magam a fehér lányok twerkelésén
- Vegán lettem, hogy elrejtsem a tényt, hogy meleg vagyok
- 8 egészségügyi állapot, amely aránytalanul nagy mértékben érinti a fekete nőket
Az is tetszhet: Kathryn Budig jógi arról, hogy miért olyan fontos az öngondoskodás
