“A boldogság csak akkor igazi, ha megosztjuk”… Ezt írta Christopher McCandless, mielőtt 24 évesen az alaszkai vadonban meghalt. Éhezés miatt halt meg.

Ha nem ismered a történetét, nézd meg az “Into The Wild” című filmet, vagy olvasd el ezt a cikket a NYTimes-on Alexander Supertramp kalandjai.

Két évig stoppolta át a kontinenst, mielőtt egy rögtönzött furgonban Alaszkában kötött ki. Lemondott a családi vagyonról és egy lehetséges fényes jövőről. Távol a világ materialista hatókörétől, finomabb kifejezéssel élve, az élet értelmét kereste a magányban azzal, hogy megpróbálta megölni a “hamis lényt magában”.

Míg sokan meghatónak és lenyűgözőnek találják a történetét, mások számára még mindig úgy áll, mint egy olyan ember, aki naivan és tervezetlenül nem volt felkészülve a vadonban való túlélésre.

Tényleg lehet vitatkozni McCandless elképzeléseiről és döntéseiről. És biztos, hogy nem illik senkinek sem romantizálni az életszemléletét. Elvégre még csak a húszas évei elején járt, és élete nagy része még hátra volt.

Ez a bizonyos idézet tőle azonban hátborzongatóan érdekel.

“A boldogság (csak) akkor igazi, ha megosztjuk”.

Ez nem egy filozófiai rúgás egy huszonéves kölyöktől, aki unalmában úgy dönt, hogy ál-intellektuális lesz, és nagyképű idézetekkel szarik a világra.

Ez egy olyan embertől származik, aki valószínűleg nagyon közel látja a közelgő halálát. Gyenge, egyedül van, fáradt és éhes. Egy ilyen kétségbeesett pillanatban talán ez lehet az ő megvilágosodása.

Ez lehet a kinyilatkoztatás pillanata arról, hogy miről is szól valójában az élet.

Ez lehet valami, amire egy magányosan haldokló ember rájön, amit a többiek a tömegben nem értenek.

Ez lehet igaz…

A boldogság csak akkor igazi, ha megosztják.

Ez elbűvölően hangzik.

De egyben ijesztő is egy olyan ember számára, mint én, aki személy szerint az önellátást és a magányt tartja az élet alapvető preferenciájának. Valaki számára, aki szeret egyedül élni és magában megtalálni a boldogságot, az idézet közvetlen ellentmondásban áll.

Mi van, ha Christopher McCandlessnek igaza van?

Ha így van, mi van, ha soha nem találok olyan embert, akivel megoszthatom a boldogságomat?

Mi van, ha soha nem vagyok igazán boldog?