Konzultálj egy életvezetési tanácsadóval, hogy segítsen változtatni az életeden, hogy kevésbé legyőzöttnek és erősebbnek érezd magad. Egyszerűen kattints ide, hogy most találj egyet.

Az élet hullámvölgyeinek, különösen a hullámvölgyek értékelésénél nagyon hasznosnak találom ezt a Vivian Komoritól származó idézetet:

Az élet nem arról szól, hogy milyen gyorsan futsz vagy milyen magasra mászol, hanem arról, hogy milyen jól pattogsz.

Mivel az élet ritkán sima ügy, a visszaesések után vissza tudsz pattanni, ami kulcsfontosságú képesség.

Tudta, hogy az élsportolók nem annyira a tényleges eredményeik, mint inkább a regenerálódási idejük alapján ítélik meg a fittségi szintjüket?

Úgy tűnik nekem, hogy nekünk is ugyanígy kellene néznünk magunkat…

…fel kellene mérnünk a “regenerálódási időnket”, miután nekimentünk egy olyan metaforikus téglafalnak, amely elkedvetlenít bennünket.

A legtöbbször megvan bennünk az erő és az elszántság, hogy visszaszálljunk a lóra, és ott folytassuk, ahol abbahagytuk.

Néha azonban az ilyen akadályokkal való találkozás nem egy átmeneti megtorpanást eredményez, ami után összeszedhetjük magunkat, leporolhatjuk magunkat, és kezdhetjük elölről az egészet.

Ehelyett valóságos csapást mér ránk, ami elkedvetlenít, levertnek, depressziósnak, sőt teljesen legyőzöttnek érzi magát, és nem tudja, mi legyen a következő lépés.

Az út visszakaparása túl nehéznek tűnik.

Túlterheltnek érzed magad.

A visszapattanás lehetetlennek tűnik.

Ez egy kicsit olyan, mint az a társasjáték, amit gyerekkorodban játszhattál, a Kígyók & Létrák…

Folyamatosan haladsz előre a táblán, néhány hasznos létráról felkapaszkodva, amíg olyan szerencsétlen nem vagy, hogy egy kígyóval találkozol, és hátrafelé csúszva találod magad.

A legtöbbször a visszaesések (kígyók) rövidek (rövidek).

Elég könnyen visszatalálsz a helyes útra, és talán még a győzelemig is eljutsz, önelégült érzéssel, hogy leküzdötted az útközbeni megpróbáltatásokat.

De néha, amikor már a győzelem szagát érzed, balszerencséd van, és egy hosszú kígyóba kerülsz, ami visszavisz oda, ahonnan elindultál.

A győzelmi négyzet ilyenkor túl messzinek tűnik, és a vereség elkerülhetetlennek tűnik.

Ezután nagyon könnyű feladni, és teljesen kiszállni a játékból.

Nem jut eszembe olyan játék, amely jobban utánozná a valós élettapasztalatot!

A probléma az, hogy az élet nem játék, és a valóságban a kudarcokra adott ilyen negatív reakcióknak való engedés a legjobb esetben is káros, legrosszabb esetben pedig pusztító lehet.

Mit tehetsz tehát, ha ezek az érzelmek eluralkodnak rajtad?

A megoldás abban rejlik, hogy a pozitívumokra koncentrálsz, és megváltoztatod a perspektívádat, hogy minden kudarcot tanulási lehetőségnek tekints.

Így, amikor az elkerülhetetlen akadályokkal szembesülsz, jobban fogod tudni folytatni a kockát és játszani a játékot anélkül, hogy csüggedésnek és vereségnek adnád át magad.

Végső soron erősebb ember leszel, és jobban meg tudsz birkózni az élet hullámvölgyeivel.

Nézzünk meg néhány stratégiát, amelyek segítségével visszaállíthatod az iránytűdet.

Tudd fel, hogy a kudarc a fejlődés része.

Szóval, valami nem úgy sikerült, ahogy te akartad, és most úgy érzed, hogy mentálisan kicsit megviselt és zúzódott.

Meg kell változtatnod a gondolkodásmódodat a kudarc érzésétől, és helyette át kell venned, hogy mit tanultál a hibából.

Emlékeztesd magad – rendszeresen – arra, hogy gyakorlatilag semmi érdemlegeset nem értek még el számos rossz kezdet és kudarc nélkül.

Ez mind része a fejlődési folyamatnak, amely végül valami értelmeset eredményez.

Fel kell ismerned, hogy sokkal jobb, ha valamit kevésbé tökéletesen csinálsz, mint ha semmit sem csinálsz tökéletesen.

Igen, ha elüt egy bukkanó az úton, az egy ideig fájni fog – ez része annak a potenciálisan hosszú és rázós folyamatnak, amely végül sikerrel végződik.

Truman Capote sokkal jobban összefoglalta ezt, mint én valaha is tudnám, amikor azt mondta:

A kudarc az a fűszer, amely a siker ízét adja.

Tudom, hogy ez oximoronikusan hangzik, de ha sikeresen elfogadod a kudarc pozitív természetét, hagyod, hogy motiváljon, és nem csüggedsz vagy győzöl le általa, akkor a siker felé vezető úton vagy.

Fókuszálj a következő lépésre, ne a célra.

Néha olyan kihívásokkal szembesülünk, amelyek meghaladni látszanak képességeinket.

Ránézünk egy célra vagy álomra, és nehezen tudjuk elképzelni, hogy elérjük, mert olyan távolinak tűnik.

Az elkedvetlenedés elkerülése érdekében próbálj meg nem az elérendő célra és az ahhoz szükséges erőfeszítésekre gondolni.

Ehelyett koncentráljon a következő lépésre, amit meg kell tennie.

Fókuszáljon arra a cselekvésre, amely egy kicsit közelebb viszi a végcélhoz, de ne aggódjon amiatt, hogy mennyivel került közelebb.

Csak arra koncentráljon, hogy jól csinálja, a legjobb képességei szerint.

A lassú haladás a helyes irányba jobb, mintha egyáltalán nem haladna.

A lassú haladás végül nagy lépésekké válhat, ahogy egy kicsit jobban kezdesz hinni magadban, és a célvonal a látóteredbe kerül.

Nézd a jó oldalát.

Amikor csüggedtnek érzed magad, tudatosan kell pozitívnak és optimistának lenned.

Az alapértelmezett “az egész világ ellenem van” beállítást választva csak felerősíti a negatív spirált, amiben van.

Nehéz lehet határozottan pozitív hozzáállást felvenni, és eleinte talán színlelnie kell, mintha becsapná magát és a körülötte lévőket.

Az “addig színlelj, amíg nem sikerül” mondást talán túlhasználtnak érzi, de valóban működhet.

Kipróbáld.

Az idő múlásával azt fogod tapasztalni, hogy az alapbeállításod sokkal derűsebb lesz, és kevésbé könnyen csorbulnak a csalódások.

Elengedni.

Valószínű, hogy elég sok harag terheli a múltban elkövetett hibák vagy átélt igazságtalanságok miatt.

Azzal, hogy ezt a sok negatívumot magaddal cipeled, le fogod nehezedni, és nehezebb lesz pozitívnak lenned a visszaesésekkel szemben.

Valószínűleg túlterheltnek és elégtelennek fogod érezni magad.

Tényleg el kell engedned ezeket a dühös érzéseket, ha le akarod győzni a démonaidat.

Nyilván nem fognak varázsütésre elolvadni, és ehhez erőfeszítésre lesz szükséged.

Azzal kell kezdened, hogy elismered a haragodat és a jogodat ahhoz, hogy ilyen érzéseid legyenek.

Mégis ismerd fel, hogy önpusztító, ha ilyen negatív érzelmekre koncentrálsz.

Van néhány stratégia, amit kipróbálhat.

A mély lélegzetvétel hatékony módja lehet a düh kontrollálásának, ahogyan az is, ha időt szakítasz magadra.

Egyesek a naplóírást nagyszerű módszernek találják arra, hogy levezessék a frusztrációjukat.

Tegyen meg mindent, hogy a dühön keresztülmenjen, ahelyett, hogy belemerülne, és helyette a céljaira összpontosítson.

Ne hasonlítsa magát másokhoz.

Miért tesszük ezt?

A legtöbbünk bűnös ebben, és kevés olyan ember van, aki őszintén elmondhatja magáról, hogy nem pazarol értékes szellemi energiát ilyen értelmetlen tevékenységre.

Az, hogy összehasonlítod magad a családoddal, barátaiddal vagy kollégáiddal, csak egy dologhoz vezethet: csüggedéshez és felesleges szorongáshoz.

Ne feledd, hogy te csak azt a külső arcot látod, amit mások úgy döntenek, hogy megmutatnak a világnak.

Fogalmad sincs, milyen akadályokat és kudarcokat kellett elviselniük, hogy oda jussanak, ahol most vannak.

És amúgy sem biztos, hogy minden olyan rózsás, mint amilyennek abban a bizonyos kertben látszik.

Te vagy te.

Neked csak arra kell koncentrálnod, hogy milyen karikákat kell átugranod ahhoz, hogy elérd a saját céljaidat, és a lehető legjobb legyél.

Bizonyítsd be, hogy a kétkedőid tévednek.

Elbátortalannak érzed magad valami miatt, amit valaki mondott?

Talán valaki nevetségessé tette az álmaidat, vagy azt mondta, hogy soha nem fogsz elérni semmit.

Vagy talán más megjegyzéseket a kelleténél jobban magadra vettél, és ez ártott az önbizalmadnak.

Hogyan is van, ha át tudod alakítani a gondolkodásmódodat abból, hogy elhiszed, amit mások mondanak, arra, hogy elszántan bebizonyítsd, hogy tévednek, az energiát és motivációt adhat a folytatáshoz.

Míg jóleső érzés lehet a helyükre tenni őket, ne emiatt tedd. Tedd meg magadért.

Bizonyítsd be nekik, hogy tévednek, bizonyítva, hogy igazad van.

Vegyél egy lépést hátra, és emlékezz, hogy a világ nem körülötted forog.

Ez könnyebb, mint gondolnád, bár tudatos erőfeszítést igényel, és ez valóban az egyik alapvető kulcsa annak, hogy a gondolkodásmódod negatívról pozitívra változzon.

Szinte mindannyian bűnösek vagyunk abban, hogy azt gondoljuk, mi vagyunk a világegyetem központja.

Ez azt jelenti, hogy csak szubjektíven, a saját szemszögünkből látjuk az eseményeket.

A baj az, hogy amikor a saját műsorunk főszereplője vagyunk, könnyen sajnáljuk magunkat, ha megütközünk, vagy ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogyan reméltük.

Ez azt is lehetővé teszi, hogy a gyötrő kétségek beáradjanak, amikor rájövünk, hogy nem vagyunk olyan sztár, mint ahogyan korábban gondoltuk.

Mit tehetsz ez ellen?

Próbáld meg visszaállítani az énközpontú perspektívádat azzal, hogy arra gondolsz, hogyan segíthetnél helyette másoknak.

Az, hogy valami pozitív dolgot teszel értük, segít helyreállítani az önbizalmadat.

Ez nem kell, hogy valami hatalmas dolog legyen. Már apró gesztusok is segítenek abban, hogy pozitívabbnak érezd magad, és elkezdesz kimászni a csüggedés kútjából.

Mihelyt elkezdesz arra gondolni, hogy mire van szüksége másoknak, már sikerült eltolnod a nézőpontodat magadról, mint központi szereplőről.

Meglátod, hogy ez segít csökkenteni a borús érzések, a vereség és a csüggedés terhét.

Hagyd abba a panaszkodást – nem segít.

Amikor a dolgok nem úgy mennek, ahogyan szeretnénk, túlságosan könnyű hangosan panaszkodni bárkinek, aki meghallgatja.

Segít ez, és javít a lelkiállapotunkon?

Nem.

Az igazság az, hogy a nyafogással, hogy hol vagyunk most, soha nem jutunk el oda, ahová szeretnénk.

Nem leszünk tőle boldogabbak, és valójában csak idő- és energiapocsékolás, amit jobb lenne valami produktívabb dologra fordítani.

Van egy személyes példám arra, hogy a panaszkodás mellőzése milyen erőt adhat…

Amikor 2012-ben Londonból Párizsba kerékpároztam egy jótékonysági kihívás keretében, a jobb térdem a 4 napos kemény kerékpározás 2. napjának elején nagyon fájdalmas bursitisnek adta meg magát.

Még félúton sem voltam a célom felé, és még rengeteg kilométer állt előttem.

A feladás nem volt opció, annyi szponzorral a hátam mögött.

Nem mondom, hogy nem volt nagyon nehéz a fájdalom ellenére tovább tekerni (bevallom, egy valóságos gyógyszerkoktéllal megtámogatva), de megtettem.

Bár az egyedül kerékpározás (bár 100 másik emberrel, csak éppen nem ismertem senkit) hátrányosnak tűnhet, amikor a dolgok ilyen nehézzé váltak, a valóságban ez nem kevésbé, hanem inkább elérhetőbbé tette a folytatást.

Miért?

Mert nem volt kinek panaszkodnom.

Semmi nyögés nem volt lehetséges, úgyhogy csak folytattam, énekeltem a Disney-dalokat a (sok) dombon, miközben a kilométerek fájdalmasan teltek, amíg el nem jött az Eiffel-torony körüli győzelmi köröm ideje.

Tudom, hogy ha lett volna valaki, aki meghallgatta volna a szenvedéseimet, nyögtem volna, nyögtem volna, engedtem volna a negatív gremlineknek, és valószínűleg teljesen bedobtam volna a törölközőt.

Ez egy nagyszerű (ha fájdalmas) életlecke volt, ami azóta is jól szolgál engem.

Egy felbecsülhetetlen értékű tanácsot is kaptam régen az egyik leginspirálóbb tanáromtól.

Azt mondta, hogy ha a panaszkodásra pazarolt energiádból csak egy keveset is a probléma megoldására fordítasz, az elég hamar megoldást eredményez.

Ez józan ésszel szólt.

A panaszkodás már önmagában is aláássa az egyensúlyodat, és lehetővé teszi, hogy a csüggedés, a bátortalanság és végül a vereség eluralkodjon rajtad.

Kerüld el.

Ha abbahagyod a nyafogást, és nem fogadod el, hogy csupán áldozat vagy, elég hamar rájössz, milyen megállíthatatlan erő lehetsz a megpróbáltatásokkal szemben.

Kipróbáld!

Mondd el, hogy talán itt az ideje változtatni.

Amikor az önsajnálat pocsolyájában vergődünk, egyenesen csüggedtnek és legyőzöttnek érezzük magunkat, természetes, hogy keresünk valakit vagy valamit, akit vagy amit hibáztathatunk.

Mihelyt azonosítottuk a nyomorúságunk forrását, akkor kezdődik a panaszkodás, az igazságtalanság vagy a sérelem elleni szitkozódás.

A panaszkodás veszélyeit pedig már ismered…

Azt kellene tennünk, hogy magunkba nézünk, megvizsgáljuk, hogyan érezzük magunkat, és stratégiát alakítunk ki a válaszadásra.

Meglehet, hogy szükséged van a szíved megváltoztatására, vagy a nézőpontod megváltoztatására, vagy akár arra, ahogyan a dolgokhoz viszonyulsz.

A külső dolgok megváltoztatására talán semmit sem tehetsz, de megváltoztathatod azt, ahogyan rájuk nézel.

Mihelyt megváltoztattad a nézőpontodat, gyakran azt fogod tapasztalni, hogy azok a külső dolgok is elkezdenek változni, amelyekre nem volt ráhatásod.

Akkor készen állsz a cselekvésre, hogy pozitív változást érj el, messze magad mögött hagyva a csüggedést és a vereséget.

Még mindig nem vagy biztos benne, hogyan érezheted magad kevésbé legyőzöttnek, és hogyan lehetsz helyette erősebb? Beszéljen még ma egy életvezetési tanácsadóval, aki végigvezetheti Önt a folyamaton. Egyszerűen kattintson ide, hogy kapcsolatba lépjen eggyel.

Egy utolsó szó, amin elgondolkodhat…

Nem fogja varázsütésre elűzni ezeket a negatív gremlineket, a Vereséget és a Csüggedést, de remélem, hogy erősebbnek és pozitívabbnak érezheti magát, mert van egy útiterve a probléma megoldásához.

Nem egy gép, és még ha az is lenne, akkor is szüksége lenne karbantartásra vagy újraindításra időről időre.

Ember vagy.

Mindannyian megtántorodunk, elkedvetlenedünk és kételkedünk saját képességeinkben és értékünkben, különösen akkor, amikor az élet görbe labdát dob nekünk.

Most már megvan a szerszámkészlet és a szervizkönyv, hamarosan újra minden hengeren fogsz tüzelni.

Ez is tetszhet:

• 10 módja annak, hogy egyszer és mindenkorra rendbe szedd az életed
• Hogyan kezeld a csalódást
• Hogyan hagyd abba a kudarcérzést
• Hogyan hagyd abba, hogy újra és újra ugyanazokat a hibákat követed el
• “Nem vagyok jó semmiben” – Miért ez egy nagy hazugság