A. A bosszúállás napja.

1. (1) Egy kérdés és egy válasz: “Ki ez?”

Ki ez, aki Edomból jön,
festett ruhákkal Bozrából,
Ez, aki dicsőséges a ruházatában,
Az, aki ereje nagyságában utazik?
“Én, aki igazságban szólok, hatalmas vagyok, hogy megmentsem.”

a. Ki ez, aki Edomból jön: Ez a prófécia az Úr bosszújának napját írja le. Edomból jött abban az értelemben, hogy először ott ítélkezett, és most Izrael földjére jön. Ahogy az Úr megérkezik, dicsőséges a ruházatában, utazik erejének nagyságában.

i. A Bozrából származó festett ruhákkal szintén jelentős. Bozrah az ókori Edom fővárosa volt, és “a fontos Bozrah várost azért emeljük ki, mert a neve azt jelenti: ‘szőlőszedés’, és Ézsaiás részletes összehasonlítást dolgozott ki a szőlőtaposás és a vérontás között”. (Wolf)

ii. “Isten Edom elleni ítélete egyértelműen a Sion ellen elkövetett sérelmek helyrehozatalaként van felfogva, különösen mivel az edomiták kihasználták Júda gyengeségét Jeruzsálem babilóniaiaknak történt eleste után.” (Ézsaiás: “Az Edomiták a Sion ellen elkövetett sérelmek helyrehozatalát jelentik. (Grogan)

b. Én, aki igazságban szólok, hatalmas vagyok, hogy megmentsem: Ez az Úr válasza a prófécia kérdésére. Azonosítja magát azzal, amit mond (Én, aki igazságban szólok) és azzal, amit tesz (hatalmas, hogy megmentsen). Még az ítélet közepette, az Ő dicsőségében és erejében is azt akarja, hogy az emberek tudják, hogy Ő hatalmas, hogy megmentsen, nem csak hatalmas, hogy ítéljen.

2. (2-6) Egy kérdés és egy válasz: “Miért vörös a ruhád?”

Miért vörös a ruhád,
és olyan a ruhád, mint aki a borsajtót tapossa?
“Egyedül tapostam a borsajtót,
és a népek közül senki sem volt velem.
Mert haragomban tapostam őket,
És haragomban eltapostam őket;
Vérük ruháimra fröccsent,
És minden ruhámat bemocskoltam.
Mert a bosszúállás napja van szívemben,
És eljött megváltottaim éve.
Láttam, de nem volt, aki segítsen,
És csodálkoztam
Mert nem volt, aki megtartson,
Ezért a saját karom hozott nekem szabadulást,
És a saját haragom, az tartott meg engem.
Eltapostam a népeket haragomban,
Megrészegítettem őket haragomban,
És a földre döntöttem erejüket.”

a. Miért vörös a ruhád: A próféta megkérdezi, miért piros az Úr ruhája, és az Úr így válaszol: “Egyedül tapostam a borsajtót…., vérük az én ruhámra fröccsent”. Ez az ígéret akkor teljesedik be, amikor Jézus visszatér a földre, és ez a szakasz egyértelműen olyan részek mögött áll, mint a Jelenések 19:13 és 15: Vérbe mártott köntösbe öltözött, és az ő neve Isten Igéje….. Az ő szájából pedig éles kard megy ki, hogy azzal sújtson le a nemzetekre. És Ő maga uralkodik majd rajtuk vasrúddal. Ő maga tapossa a mindenható Isten hevességének és haragjának borsajtóját.

b. Egyedül tapostam a borsajtót: Ez arra emlékeztet bennünket, hogy az ítélkezésnek ez a munkája Jézus Krisztusé, és csakis az övé. Bár mi is részei leszünk a Jézust kísérő mennyei seregeknek (Jelenések 19:14), az ítélet munkája egyedül Őt illeti meg. Ezt a pontot még Ézsaiás is hangsúlyozza: A népek közül senki sem volt velem…. Az én saját karom hozott nekem szabadulást, és az én haragom, az tartott meg engem.

i. Isten nagy korszakos tervében Jézus egyedül két dolgot valósít meg. Először is, egyedül Ő vezekel a mi bűneinkért. Egyedül Ő függött a kereszten, viselve minden bűnünk súlyát. Másodszor, egyedül Ő ítélkezik a világ felett. Istennek nincs szüksége ránk, hogy végrehajtsuk az Ő végső ítéletét; ezt ráhagyjuk.”

ii. “Hallani fogod, hogy valaki azt mondja, hogy az ilyen és ilyen jó ember bűnhődött a vétkeiért; és ismertem hívőket, akik azt gondolták, hogy a nyomorúságuk Istentől küldött büntetés volt a bűneik miatt. A dolog lehetetlen; Isten minket, akik az ő népe vagyunk, egyszer s mindenkorra megbüntetett Krisztusban, és soha többé nem büntet meg minket. Nem teheti meg, hiszen ő egy igazságos Isten. A nyomorúságok az Atya kezéből származó fenyítések, de nem bírói büntetések. Jézus megtaposta a borsajtót, és egyedül taposta meg: mi tehát nem taposhatjuk meg.” (Spurgeon)

c. A bosszúállás napja a szívemben van: Ezek a Jézus által prófétai módon kimondott szavak szinte idegenül hangzanak számunkra. Ritkán gondolunk arra, hogy a bosszúállás Jézus szívében van, de Ő azt mondta, hogy az Atya senkit sem ítél meg, hanem minden ítéletet a Fiúra bízott (János 5:22).

d. És eljött megváltottaim éve: Ézsaiás ebben prófétai módon megmagyarázza, miért mondhatja a Messiás, hogy “a bosszúállás az én szívemben van”. Nem azért, mert Isten szereti megbüntetni a bűnösöket, hanem azért, mert szereti igazolni megváltottait.

i. Figyeljük meg az összehasonlítást is: ez a bosszúállásnak csupán egy napja, de megváltottaimnak egy egész éve. Mindegyik kifejezés egyszerűen az “idő” költői kifejezése, de Isten találóan használja a nap képét, amikor bosszúját közli, és az évét, amikor kegyelmét fejezi ki.

B. A száműzöttek imája.

1. (7-14) Megemlékezés az Úr kegyelméről és hatalmáról.

Megemlítem az Úr kegyelmét
És az Úr dicséretét,
Mindent, amit az Úr adott nekünk,
És a nagy jóságot Izrael háza iránt,
Amit kegyelmei szerint adott nekik,
Az Ő kegyelmének sokasága szerint.
Mert azt mondta: “Bizony, ők az én népem,
gyermekek, akik nem hazudnak.”
Így lett Megváltójuk.
Minden nyomorúságukban szenvedett,
És jelenlétének angyala megmentette őket,
Szeretetében és szánalmában megváltotta őket,
És hordozta és hordozta őket
A régi időkben.
De fellázadtak és megszomorították Szentlelkét;
Ezért ellenségként fordult ellenük,
és harcolt ellenük.
Akkor megemlékezett a régi időkről,
Mózesről és népéről, mondván:
“Hol van Ő, aki kihozta őket a tengerből
A nyájának pásztorával?
Hol van Ő, Aki Szentlelkét beléjük adta,
Aki Mózes jobbján vezette őket,
Dicsőséges karjával,
Megosztva előttük a vizet,
Hogy örök nevet szerezzen magának,
Aki átvezette őket a mélységen,
Mint lovat a pusztában,
Hogy meg ne botoljanak?”
Mint a vadállat a völgybe megy,
És az Úr Lelke megpihenteti,
Így vezeted népedet,
Hogy dicsőséges nevet szerezz magadnak.”

a. Megemlítem az Úr kegyelmeit…mindazok szerint, amiket az Úr nekünk ajándékozott: Ez az ima prófétai módon Júda egyik babiloni száműzöttjének szájába van adva. Az imádságban később kifejezett gyötrelem ellenére az imádkozó először az Úr szeretetreméltóságát említi. Ez egy dicsőséges példa arra, hogy még a legalacsonyabb helyzetben is dicsérhetjük az Urat, és megemlékezhetünk jóságáról.

i. Nézd meg mindazt, amiért a bajbajutott hálát adhat Istennek: nagy jóság… irgalmasság….. Ő lett a Megváltójuk…. Az Ő szeretete… az Ő szánalma… Ő hordozta és hordozta őket. Ha a dicséretnek ez a szókincse származhat egy szenvedőből, milyen mentségünk lehet arra, hogy ne dicsérjük Istent?

ii. A szeretet “a héber heszed szó, a szövetséghez hű szeretet”. (Grogan) Lefordítható “állhatatos szeretetnek” is. Az Ószövetség egyik nagy szava, valószínűleg a görög agapé szó legközelebbi héber megfelelője.”

iii. Bizony ők az én népem, gyermekek, akik nem hazudnak: “A héber szó a hazugságra még többet tartalmaz, mint a mi szavunk. Olyan forrásra, gödörre vagy patakra alkalmazták, amely már nem tartalmazott vizet, és így csalódást okozott a szomjazónak, és olyan gyümölcsfára, amely már nem hozott gyümölcsöt (Habakuk 3:17). Ezzel az egyetlen jelentős szóval az Úr azt akarta mondani, hogy az Ő népe nem fogja becsapni és csalódást okozni neki”. (Butlema)

b. Minden nyomorúságukban Őt nyomasztotta: Ézsaiás ismeri Isten természetét; hogy népe nyomorúságában Ő is nyomorúságban van. Isten nem szenvtelen, érzéketlen szemlélő, amikor népe szenved. Velük együtt szenved, amikor szenvednek.

i. Minden nyomorúságukban Ő szenvedett, ez egy másik ok, amiért az antiszemitizmus olyan gonosz. Amikor a zsidó népet üldözik és szenved, az Úr is szenved. Milyen tragikus, hogy az intézményes kereszténység, amely úgy tett, mintha Jézus nevében cselekedne, magát az Urat sújtotta a zsidó nép üldözésével.

c. És az Ő jelenlétének angyala megmentette őket: Ez Jézus jelenlétére és munkájára utal az ősi Izraelben, különösen az Egyiptomból szabadultak között.

i. “Az Ő jelenlétének angyala a Messiás….. Kálvin ebben az angyalban csupán egy szolgáló angyalt lát. Erről az angyalról azonban azt mondják, hogy szeretetével és szánalmával megmentette Izraelt; ez aligha mondható el egy teremtett angyalról. Itt a Krisztusról van szó”. (Bultema)

ii. “Jelenlétének angyala: szó szerint ‘arcának angyala’. Az embereket arcukról ismerjük fel; az ‘arc’ az Úr saját jelenlétét jelenti (Zsolt 139,7), közöttük az ő angyala személyében – ez az egyedülálló ‘az Úr angyala’ (mint az 1Móz 16,7ff; 21,17; 22,11.15; 2Móz 3,2; 14,19; 23,20-23; Mal 3,1), aki úgy beszél, mint az Úr, és mégis különbözik tőle”. (Motyer)

d. De fellázadtak és megszomorították az Ő Szentlelkét: Isten szeretetének és irgalmának e kiáradása ellenére az Ő népe hideg, lázadó, nem reagáló szívvel válaszolt. Istennek ezzel kellett foglalkoznia népében, ezért harcolt ellenük.

i. Ebben a néhány versben az Atya Istentől (Az én népem, gyermekek, akik nem hazudnak), a Fiú Istentől (az Ő jelenlétének angyala) és a Szentlélek Istentől (az Ő Szentlelke) halljuk. Világos, hogy “vannak trinitárius felhangok ebben a szakaszban”. (Grogan)

e. Ekkor eszébe jutottak a régi idők: Az Úr fegyelmezése – ebben az esetben prófétai értelemben a babiloni száműzetés – közepette az imádkozó emlékezett a régi időkre. Emlékezett Isten hatalmas kezére a régi időkben, és tudta, hogy ez a hatalmas kéz újra felemelkedhet az Ő népéért.

i. Konkrétan ebben az esetben arra emlékezett, amit az Úr Mózes és a Kivonulás napjaiban tett. Mivel most száműzetésben voltak (Babilonban), Isten Egyiptomból való szabadításának története különös jelentőséggel bírt. Az imádkozó nem volt ott a kivonulásnál, arról Isten igéjében kellett olvasnia. De látta, hogy Isten múltbeli nagy tetteinek most is van jelentősége.”

f. Mint a ló a pusztában… mint a vadállat a völgybe megy: Ézsaiás arról a könnyű haladásról beszél, amelyet Izrael a kivonulás során tett, és arról, hogy Isten újra meg fogja áldani Izraelt az újbóli összegyűjtésük és helyreállításuk során. Az eredmény az lesz, hogy az Úr Lelke nyugalomra készteti.”

i. Mint lovat a pusztában, ebben az értelemben kell érteni: mint lovat a nyílt terepen. A gondolat az akadálytalan, gyors haladásra utal.

ii. “Mindkét versben utalás van arra, hogy az izraeliták átmentek a Vörös-tengeren, amelynek fenekén nem találtak több kellemetlenséget, mint egy lónak a sivatagban való futásban”. (Clarke)

2. (15-19) A helyreállításért való könyörgés.

Nézz le az égből,
És láss lakhelyedről, szent és dicsőséges.
Hol a te buzgóságod és erőd,
szíved vágyakozása és irgalmasságod irántam?
Megtartóztattak-e?
Kétségtelenül Te vagy a mi Atyánk,
Bár Ábrahám nem tudott rólunk,
És Izrael nem ismer el minket.
Te, Uram, vagy a mi Atyánk,
Megváltónk az Örökkévalótól a Te neved.
Ó Uram, miért tévesztettél el minket a Te utaidtól,
és keményítetted meg szívünket a Te félelmedtől?
Térj vissza szolgáidért,
örökséged törzseiért.
Szent néped csak egy kis ideig birtokolta azt,
ellenfeleink lábbal tiporták szentélyedet.
Azokká lettünk, mint a régiek, akik felett sohasem uralkodtál,
Akik sohasem hívattak meg a Te nevedről.

a. Hol van a Te buzgóságod és a Te erőd: A próféta őszinte szavakat mond az imádkozó szájából. Néha úgy érezzük, hogy az Úr buzgósága és ereje messze van, és amikor így érzünk, azt kell tennünk, amit az imádkozó tett: kiáltsunk Istenhez.

i. Térj vissza szolgáidért: “A ‘visszatér’ szó utalhat a sekina dicsőség visszatérésére a templomba, mint Isten népében való lakozásának szimbólumára (mint az Ezékiel 43:6-12-ben).” (Grogan)

b. Olyanok lettünk, mint a régiek, akik felett soha nem uralkodtál: Az imádkozó ránéz Isten népének állapotára, és kínjában felkiált. Miért engedte meg ezt Isten? Az imádkozó nem minden teológiájában pontos, de az emberi szív fájdalmának kifejezésében szakértő

.