Néha fordul elő, hogy egy koncert szó nélkül hagy, teljesen elmerülök az előadásban, és időre van szükségem, hogy összeszedjem magam. Ilyen volt a Florence + the Machine koncertje a United Centerben. Ez volt az első alkalom, hogy láttam Florence Welch-et és zenekarát sok évnyi kihagyott lehetőség és közelharc után, így egy fantasztikus estére készültem. Vagy legalábbis így gondoltam. A Florence + the Machine az egyik legjobb koncertet adta, amit valaha láttam, valóban kihasználva az aréna hangulatát, és átalakítva azt valami nagyszerűbbé, lenyűgözőbbé és végső soron kielégítőbbé, mint amit el tudtam volna képzelni.
Perfume Genius hihetetlenül érdekes előadással indította az estét. Mike Hadreas zenei projektje, a Perfume Genius évek óta a legérdekesebb és legkielégítőbb indie popot készíti. Hadreas dalai a szerelem, az odaadás, a fájdalom és a felhatalmazás erős és szinte elsöprő elemeit idézik fel, gyakran felforgató és kihívó módon, ami még szembetűnőbbé teszi jelentésüket. A színpadon Hadreas és zenekara már-már Lynch-i hangulatot áraszt, ahogy a testét eltorzítja, miközben ezeket a csábító dalokat zengi.
Amikor eljött az ideje, hogy a Florence + the Machine színpadra lépjen, a tömeg már megtelt az arénában. Mindenki lélegzetvisszafojtva várta, mielőtt hatalmas üvöltést engedett ki Florence Welch jelenlétére. Pillanatokon belül elkezdődött a “June”, amelynek Chicagóra utaló sora hatalmas popot kapott a közönségtől. Mintha a közönséget nem ragadta volna meg Welch csodálatos aurája, a dal az egekbe repítette a lelkesedést.
Welch hatása érezhető volt, mivel az egész közönség minden mozdulatán, szaván és szünetén lógott. Ritkán van olyan parancsoló és egyenesen megbabonázó előadás, mint Welch, akár olyan kecsesen, mégis teljes sprintben halad át a színpadon, ugrál és táncol az örömtől, miközben a zenekara mélyen beleássa magát a dalokba; vagy épp egy pillanatot szán arra, hogy beszéljen a közönséggel.
Az egész este folyamán Welch a szeretetért és az egységért könyörgött, a mérgező férfiasságot és ezeket a nehéz időket veszi célba. “Nem mintha egy Florence + the Machine koncerten sok mérgező férfiasság lenne” – jegyezte meg, és a “Patricia” alatt arra buzdította a tömeget, hogy fogjanak össze, ami egyértelműen az est egyik csúcspontja volt. “Tomboljatok velünk” – kérlelte, mielőtt belevetette magát a gyönyörű, Patti Smith ihlette dalba. Máskor arra kérte a tömeget, hogy öleljék meg egymást, fogják egymás kezét, és ne rögzítsék ezeket a pillanatokat, hagyják, hogy csak az emlékeinkben éljenek tovább. Nem meglepő módon a közönség engedelmeskedett, az este iránti tiszteletük végig olyan határozott volt.
A Florence + the Machine setlistje eltalálta azokat a hangokat, amelyeket a zenekartól elvárnánk. A High as Hope vitte el a legtöbb reflektorfényt, de a korábbi albumok is teljes erővel képviseltették magukat. A “Dog Days Are Over” visszhangos visszhangot kapott, ahogy a közönség ugrált és énekelt együtt Welch-csel. “The End of Love & “Cosmic Love” mindenkiben felpezsdültek az érzelmek, míg a “Queen of Peace” költői hangzása visszhangzott a fülünkben az este hátralévő részében . Egyetlen dal sem volt elpazarolva, vagy nem érezte magát a helyén, ehelyett olyan dalok gyűjteményét hozta össze, amelyek úgy érezték, hogy nem ebben a sorrendben kell együtt énekelni őket.
A koncert vége felé, a “Delilah” alatt Welch elhagyta a gyönyörű színpad határait, és kirohant a United Center hátsó részébe és a tömegbe. Ott, imádó rajongói közepén táncolt és énekelt, miközben virágkoszorút virágkoszorú után helyeztek a fejére. Nem volt határ Welch és a közönség között, egyek voltak, ahogy visszatért a színpadra, számtalan rajongó örömmel sírva és éljenezve őt. Rögtön utána az első sor barikádjára állt a “What Kind of Man”-hez, miközben a tömeg előrehajolt és a helyén tartotta. Ezek a varázslatos pillanatok időnként spirituálisnak tűntek, és a hangulatot a tipikus koncertek területéről egy túlvilági élménnyé emelték.
Az este zárásaként a Florence + the Machine mindent beleadott a “Shake It Out”-al, egy utolsó dallal, ahol az egész közönség kiadhatta magából a show iránti teljes izgalmát. A nagy transzparensek, amelyek egész este lengtek, lerepültek a zsanérokról és visszagurultak, mintha a Florence + the Machine-ből és a United Centerből áradó energia túl sok lett volna nekik. Tökéletes búcsú volt ez egy reményteli, szeretettel és szépséggel teli estének, amely soha nem lankadt.