Ez a fejezet az általános rendszerelméletet (GST) vizsgálja, amelyről kiderül, hogy a rendszertudomány statu nascendi elnevezése, amelyből a rendszertudomány története során számos elágazás következett. A komplex rendszerek megközelítése mint az új paradigma legújabb fejleménye úgy tűnik, hogy több közös vonása van az eredeti elképzelésekkel, mint más elágazásoknak, és több, mint amit ma elismerünk. Ez érvényes a filozófiai implikációk ismeretelméleti, ontológiai és etikai vonatkozásaira is. Az általánosításokra való törekvésében a GST tehát a tudománynak egy olyan állapota felé tart, amelyet az előre meghatározott napokban “transzdiszciplinaritásnak” neveznek. A “transzdiszciplinaritás” kifejezés olyan fogalom meghatározására szolgál, amely túlmutat a multi- vagy akár az interdiszciplinaritás jelentésén. Míg a multidiszciplinaritás a monodiszciplináris beszámolók egymástól független együttélését, az interdiszciplinaritás pedig a monodiszciplínák közötti kapcsolatok alkalmi létesítését jelentené anélkül, hogy visszacsatolási hurkokkal rendelkeznének, amelyek tartósan befolyásolnák a módszerek és fogalmak repertoárját, addig a transzdiszciplinaritás akkor lép életbe, amikor az egyes diszciplínák együttműködő vállalkozásba kezdenek a módszerek és fogalmak közös bázisának megalkotására, amelynek saját módszerei és fogalmai egyfajta instanciáiként értelmezhetők. A transzdiszciplinaritás tehát nem a diszciplináris tudás megszüntetését jelenti, hanem egy nagyobb kép megragadását. Valójában a GST és a rendszertudomány a GST által kitűzött célok tudatában a transzdiszciplináris tudomány maga a transzdiszciplináris tudomány.